Prológus
"Valaki az életed része lesz,
És hirtelen örökre megváltozik az életed..."
És hirtelen örökre megváltozik az életed..."
Donghae
Ködös gondolataimmal mentem ki a többiekhez a konyhába, akik már rég felöltöztek és indulásra készen voltak az SM-be, hogy gyakorolhassák az új koreográfiánkat. Nem siettem el a dolgokat, odamentem a mi örök maknaenkhoz és megkértem, hogy csináljon nekem két szendvicset az útra, amit szegényke készségesen elkészített nekem, míg én a fürdőszobába igyekeztem. Szerencsémre nem volt benn senki sem, így nem kellett osztoznom rajta senkivel sem. Miután gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, és fogtam a Ryeowook által készített szendvicseket és a többiek után indulva mentem én is a kisbuszunk felé.
~*~
Az SM épületébe érve egy fiatal srác nekem futott, így a fehér pólómon lett egy nagy barnás plecsni. Mérgesen néztem fel az ijedt srác szemébe, aki hajlongva kért bocsánatot.
- Sajnálom hyung, ígérem többet nem fog előfordulni - ismételgette magát, de amint meghallottam, kis pösze hangját elmosolyodtam.
- Semmi gond - mosolyogtam rá, majd kikerülve a legújabb dongsaenget, összetalálkozott tekintetem Hyukjaevel, aki csak felvonta a szemöldökét, de elfordultam a tekintete elől, nem akartam vele erről beszélni.
Az öltözőnkben gyorsan átöltöztem, de mindvégig magamon éreztem egy bizonyos ember szempárját a hátamba fúródni. Kifújtam tüdőmből a bennt tartott levegőt, és megfordultam.
- Akármit is akarsz, kérdezz rá - néztem bele Eunhyuk szemébe.
Sehun
Sietve érkeztem meg a főépületbe, igyekeztem nem elkésni a próbáról, tudtam, hogy azt a vezetőség egyik tagja sem tolerálná. S mivel még nem debütáltunk, sokkal nagyobb volt rajtunk a hajtás, hogy minél tökéletesebb csapatot mutassunk majd a nagyérdeműnek, ha odakerül a sor. A hyungjaink többségét hírekből ismertük, de személyesen még egyikükkel sem találkoztunk igazán, csak futólag, és ők sem vetettek ránk nagy ügyet, nem tudták kik vagyunk, vagy csak nem érdekelte őket túlzottan.
Jól éreztem magam itt, eleinte furcsa volt, az egész életem megváltozott, amint ebbe a kalandba csöppentem, de a túlzott időbeosztáson kívül semmire sem panaszkodhattam. A csapattársaimmal jól kijöttem, mind nagyon kedves, segítőkész embereknek bizonyultak; többükkel sikerült már szorosabb baráti kapcsolatot is kialakítanom. Helyzetünket kissé megnehezítette az, hogy volt négy kínai tagunk is, s a nyelv még nem ment nekik perfektül, azonban ez nem számított. Ők is a csapat részesei voltak, és elég szépen sikerült beilleszkedniük.
Annyira belefeledkeztem gondolataimba, s nagy sietségembe, hogy akaratlanul nekiütköztem valakinek. Basszus, a kávéja! Hajlongva kértem bocsánatot, és egy kicsit meg is illetődtem tőle, hisz bár a tévéből tudtam, hogy kicsoda, még nem volt alkalmam vele szemben állni. Remek, ezzel biztosan szereztem pár jó pontot nála…
Végül nem haragudott, még egy kedves mosollyal is megajándékozott, amin igazán meglepődtem. A pólóját taccsra vágtam, idióta módjára hajlongtam előtte, valamilyen szinten nevetségessé tettem magam, ő mégsem volt dühös. Talán jó napja van, és nem is érdekli igazán ez az ügy.
Elvégre az SM épületében sokan rohangálnak, óhatatlan, hogy ilyesmi elő ne forduljon, s biztos már volt is gyakorlata az ilyen ügyekben. De akkor… miért bánt ennyire a dolog?
– Hahó, Sehun! – lengette előttem a kezét az egyik legjobb barátommá vált csapattársam, Jongin, azaz Kai. – Jössz már? Ha nem sietünk, akkor elkésünk.
– Igen, persze. Bocsánat – megráztam a fejemet, s elindultam Kai után. Nem akartam, hogy miattam késsünk el, sőt… egyáltalán nem akartam későn érkezni a próbaterembe, ahol már a csapat nagy része bent volt.
Illedelmesen meghajolva köszöntünk nekik, és amíg vártunk egy-két emberre, addig odacsapódtuk a Baekhyun és Chanyeol alkotta duóhoz.